OneRepublic

A OneRepublic 2007-ben robbant be a piacra Dreaming Out Loud című debüt lemezükkel. A Grammy-jelölt alkotáson kapott helyett például az Apologize című világsláger is. A második, Waking Up című album 2009-ben látott napvilágot, három olyan népszerű kislemezzel, mint az All The Right Moves, a Secrets és aGood Life. Énekesük, Ryan Tedder Adele 21 című lemezén való munkájáért megkapta az év albumának járó Grammy-díjat. Harmadik stúdiólemezük, a Native 2013 márciusában került a piacra, a fiúk bevallása szerint leginkább a The Beatles és a U2 van hatással a zenéjükre, míg egyes szakértők szerint a Maroon 5 és a Coldplay stílusjegyei is felfedezhetőek a dalaikban.

  • Világsztárok és a legnagyobb slágerek 2015-ben a Class FM-en

    2015. december 28.
    Pörgős év áll a Class FM háta mögött. Hazánk legnépszerűbb rádiója idén is kitett magáért, a legmenőbb világhírű és hazai előadókat vonultatta fel a hallgatók szórakoztatásáért. A rádió 10 világsztár hazai koncertjére vitte el a szerencséseket, és többek között a OneRebublic, a Kensington és Wellhello is exkluzív interjút adott a Class FM-nek: akár az ő slágereik közül is kikerülhet az Év dala, amelyet december 31-én hoznak nyilvánosságra.
  • Nagy találkozás a OneRepublic tagjaival

    2015. június 09.
    A Class FM hallgatói ezen a nyáron életre szóló élményeket szerezhetnek kedvenc rádiójukkal. És mi lehet egy rajongónak nagyobb élmény, mint egy személyes találkozó kedvencével? Négy OneRepublic-őrült megkapta a lehetőséget a Class FM-től!
  • Tinilány és testvérpár is készül a OneRepublic találkozóra

    2015. május 29.
    Mi lehet egy rajongónak nagyobb élmény, mint egy személyes találkozó kedvencével? Négy OneRepublic-őrült most megkapja a lehetőséget a Class FM-től! A világhírű popzenekar bő egy hét múlva lép fel Budapesten, a rádió pedig gondoskodott róla, hogy számos szerencsés hallgató részt vehessen az év egyik legnagyobb buliján. És ez még nem minden! Négy nyertesnek teljesült az álma, hiszen személyesen is találkozhatnak a sztárcsapattal - rajongó tini és huszonéves testvérpár is izgatottan készül az "álomrandira". Már csak néhány nap, a visszaszámlálás elkezdődött!
  • 16 nap múlva végre OneRepublic koncert Budapesten!

    2015. május 22.
    Már csak két hét és végre Budapesten köszönthetjük az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legsikeresebb bandáját.
  • OneRepublic játék a ClassFM.hu-n

    2015. május 15.
    Pénteken 17 óráig tartott A hét Onerepublic dala játék a ClassFM.hu-n, amivel a zenekar új lemezét, plakátot és páros belépőt nyert egy szerencsés a csapat első budapesti koncertjére, sőt esélye van találkozni a tagokkal!