Hírek

Mindenütt Nő programsorozat

Programajánló

2013. március 07.10:30
Az apropó, hogy a Tünet Együttes 10 éves. A társulat vezetője pedig éppen 44. Ebből az alkalomból született ez a két darabból álló este.


Ez mind én leszek egykor

Kedves akarok lenni. És szeretném, ha eljönnétek. Jó volna, ha kíváncsi lennék rátok. Ha tudnék figyelni. Nincsenek fontos dolgaim. Tiszta a fejem, nem zúg a fülem. Nincs késő. Nem sietek sehova. Körül tudok nézni. Könnyű vagyok és laza. Puha és erős. Ahogy beszívom a levegőt, hosszú és keskeny leszek. Nem kiabálok. Nem basz föl az ideg. Jól alszom. Nem fáj semmim. Nem viszem haza a laptopomat. Van kedvem szeretkezni. Gyalog járok. Meg tudom csinálni.

Szabó Réka a számos külföldi fesztivált megjárt A lila hangyász (1999) és a Lomtalanítás (2006) című szólókat követően harmadik alkalommal jelentkezik régen várt egyszemélyes produkcióval, személyes leltárral.

Alkotó-előadó: Szabó Réka

Nem emlékszem, hogy így neveltek volna
Ardai Petra workshopja alapján

Kis emberi statisztikák, szubjektív leltár. Élettöredékek 7 évestől 77 éves korig.

A BBC 7 Up című dokumentumfilm-sorozatában egy hét éves gyermekekből álló csoport sorsa követhető nyomon. A gyermekek jelenleg már 56 évesek. Az időt töredékesen dokumentáló, hét évente ismétlődő bepillantás révén teljesen egyedi, ugyanakkor sokban hasonló életutak bontakoznak ki. Az egyik fő közös vonás az, hogy a gyermek mindannyiukban tovább él még akkor is, ha álmaikat már elfojtotta a sok csalódás, illetve hogy sosem adják fel, és új álmokat találnak ki, hogy érdemes legyen tovább élni az életet.

Ez volt a kiindulópontja annak a workshopnak, amelyet Ardai Petra, a holland Space Színház alapító tagja tartott 2012 őszén a Tünet Együttesnek. Valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt
77 éves korig. Az ebből született darab költői, szívszorító, humoros, egyszerre személyes és mindenkire jellemző.

A produkció első verziója a Tünet Együttes születésnapi fesztiválján került bemutatásra 2012 decemberében a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Õszinte, hiteles és sallangmentes, akár egy romlatlan gyerekarc, amibe ha belenézünk, magunkról is többet tudhatunk meg. A szövegek, a színpadi létezés olyan egyszerű és könnyed, mintha nem is színházban lennénk, hanem egy baráti társaságban, úgy éjfél után, amikor hirtelen mindenkinek őszinteségi rohama támad. () Semmi megjátszás, semmi disszonancia, semmi fals hang. Jó hallgatni és jó nézni, ahogy a tünetesek tudnak és mernek önmaguk lenni. (Králl Csaba, Élet és Irodalom)

Alkotók-előadók: Furulyás Dóra, Gőz István, Szabó Réka, Szász Dániel
Fény: Szirtes Attila

Bemutató: 2013. március 8-9. (péntek-szombat) 20 óra MU Színház (XI. ker. Kőrösy József u. 17.)

Tünet Együttes http://tunetegyuttes.hu
MU Színház http://mu.hu
Mindenütt Nő http://mindenuttno.hu

Ardai Petra workshopja során a társulat tagjai elkészítették eddigi és elképzelt jövőbeli életük statisztikáját. A bemutató apropóján arra kérték közönségüket, hogy küldjék be nekik saját személyes statisztikájukat, és az így született szabad vers, közösségi statisztika kifüggesztésre kerül majd a MU Színházban.

6 napon át napi 1,5 tonna követ pakoltam ki egy patakból 4000 méteren.
Negyvennégyből hét karácsonynak örültem.
Három lánykérésből hármat visszautasítottam.
Egyszer vesztettem el a munkám.
Tízből nyolcszor nyerek skrábliban.
Ha örülök, ez az esetek hetven százalékában nem látszik.
A családi nyaralásaim 100%-án esik szó a Tünet Együttesről.
Az esetek 84%-ában történik az, hogy mikor átmegyek egy zebrán, nem nézek fel az égre.
Egyszer születtem meg.
Egyszer odacsukott egy fotocellás ajtó.
Talán ötször irigyeltem már magamat.
Háromszor ültem repülőgépen.
Négyszer élesztettem újra embert a két kezemmel.
Egyszer találkoztam önmagammal más testében.
Egyszer váltottam munkahelyet. Eddig.
Egyszer voltam várandós. Egyszer sem szültem.
Soha nem szívtam füves cigit.
Még soha nem sétáltam a Gellért-hegyen.
Nincs nap, hogy ne jutna eszembe a gyerekkorom.
13 lakásban, összesen 17 emberrel 4 városban éltem együtt az elmúlt 37 évben.
5 éve egyedül élek.
12 növényem van.
Hetente legalább egyszer online rendelek ebédet.
115 nap múlva 10 000 napos leszek.
73 könyvet olvastam el tavaly és ebből 9 tetszett igazán.
2012-ben 95 forintot tudtam visszaigényelni az APEH-től.
Egyszer voltam egy teremben a Mona Lisával, és egyszer sem láttam (mert nem volt nálam a szemüvegem).
Egyszer bontottam fel banánt a "gombos" (nem "nyeles") végén, és nem esett jól.
1 Tünet előadást láttam eddig élőben, Debrecenben. Az előadás 80%-ában nevettem, 20 %-ban próbáltam megérdeklődni, mi történt, amíg nevettem.
47-szer ajánlottam Tünetes előadást barátaimnak.
1 Tünet előadást ügyeltem (vendégelőadásként), a Merlinben.
Átlag 3 hetente látom Gőz Istvánt a Mikszáth téren keresztülsétálni.
Egyszer dolgoztam eddig együtt Szabó Rékával, egy workshopon, 2008-ban.
134-szer gondoltam eddig, hogy menni kéne újra Tünet előadást nézni, 42-szer kinéztem magamnak, hogy mikor is kéne menni, 6-szor saját előadással ütközött, 2-szer lusta voltam, 34-szer nem volt rá pénzem.
Hatszor egyeztettem Nellivel össztitkárin Tünetes színészt, egyszer sem volt elsőbbségem.
Egyszer voltam férjnél, kétszer volt élettársi kapcsolatom.
Kétszer törtek be hozzám.
Háromszor voltam Törökországban, egyszer Jordániában, Angliában egyszer sem.

Programajánló

2013. március 07.10:30