A „Hold Me” című klipben Budapest több helyszíne is látható. Az énekes fellépett a Sziget Fesztiválon, és ha már itt járt, csapatával gyorsan felvették legújabb dalához a videóanyagot is. Docherty azt írta Facebook oldalán, hogy jól érezte magát Budapesten, a klip pedig mindig emlékeztetni fogja őt, hogy milyen remek időt töltött hazánkban. Budapest egy gyönyörű város és örül, hogy el tudták készíteni a videót. 

dd2.jpg

Habár annyira nem nehéz kitalálni, hogy merre forgattak, hiszen olyan ikonikus épületek és helyszínek tűnnek fel a videóban, mint a Lánchíd vagy a Szent István Bazilika. Az első képkockánál a skót énekes a Szent István téren gitározik, majd láthatjuk őt a Duna utcában, a Piarista közben, és ahogy a Lánchíd alól szemléli a budai hegyeket. Sétál a Parlament előtt, majd a Március 15. téren és a Duna-korzón is. Lemegy az Astorián az aluljáróba egészen a peronig, majd fel is száll a metróra. Ezután az Alagút előtt találjuk Danielt, majd átsétált a már kivilágított Lánchídon. Az utolsó perceknél pedig már a Szigeten járunk és feltűnik a Music Box, ahol fellépett. 

dd3.jpg

Szerintünk remek kis videó lett! Nézzétek meg ti is!