Újabb látványos zenés színpadi előadással jelentkezik, a 2014-2015-ben A Játékkészítőt is létrehozó TulipánTündér Produkció. Az Álomutazó című családi mesemusical az álmok útján repít a jövőbe, olyan szereplőkkel, mint Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Zsédenyi Adrienn, Radics Gigi, Hajdu Steve, Falusi Mariann és sokan mások. 

Az Álomutazó arról szó, ami azután történik, hogy este az ágyban becsukjuk a szemünket, ami ilyenkor a fejünkben történi, azaz az álomról, hogy mitől vannak,  ki csinálja őket, és miért. Arról, hogy ma, amikor úgy érezzük, gondoljuk, tapasztaljuk, hogy annyi minden van, amit be kell fogadni, hogy mindig a maximumot kell hozni, mennyire elveszítjük  a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal, nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg információt, amit kapunk. 

Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl az alkotók azt is szeretnék, hogy  az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak, és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, pont úgy, mint gyerekkorukban. A gyerekeket pedig egyszerűen szeretnék elvarázsolni és szeretnék, hogy ne csak most, hanem felnőtt korukban is merjenek álmodozni.

Történet főhőse egy kisfiú, aki a modern informatika világában él, ahol az idő maximális kihasználása következtében nem marad hely az álomvilágnak. Magányos, akire szülei a rengeteg munka miatt nem figyelnek. Álombeli barátaival hősiesen küzd és bátorságával sikerül ismét az álmokat visszahozni a mindennapokba.

A főhős Tomit három gyerekszínész, Bakonyi Simon, Marinka Móric és Szabó Hunor alakítja majd. 

A darabot Juronics Tamás rendezi és Vinnai András, Szép Ernő-díjas író írta, Hegedűs Bálinttal és Almási-Tóth Andrással. A dalokat - a platinalemezes, A Játékkészítőhöz hasonlóan – Rakonczai Viktor és Orbán Tamás jegyzi. 

A mesemusical méreteiben, technikai hátterében és látványosságában is lenyűgöző. Az összesen 1000 m2-es színpadon egy 4 emeletes ház magasságú díszlet tölti be majd a teret, ahol 3 szinten mozognak majd a színészek és a táncosok.

Elkészült a szuperprodukció címadó dalának klipje is, lessétek meg:

alom2.jpg

A darab egyszeri alkalommal lesz látható december 26-a és 30-a között, le ne maradj róla! Érdemes lesz hallgatni a Class FM adását december 4-e és 15-e között, mert minden hétköznap 10:00-től 18:00-ig egy páros belépőt nyerhettek az Álomutazó című mesemusicalre!